már
29

2012. március 27.-én a BKF Turisztikai Kutatások Központja a WeLoveBudapest közreműködésével workshopot szervezett, melynek központi témája a kommunikáció a turizmusban volt.

_DSC1878.jpg„Giving customers a universe.”

A program Jean-Christope Bonis, a CreativeWaves ötletgazdájának előadásával kezdődött, aki az internet marketingkommunikációra gyakorolt hatásáról beszélt, elsősorban a turisztikai marketing szempontjából. A Web2.0 világában a vásárlók közösségekbe szerveződnek és a közösségek ajánlásai alapján vásárolnak. A márkáknak épp ezért ismerniük kell a közösséget és azt kell nyújtaniuk, amire annak szüksége van. Az Y generáció már nem csak az adott termék árát veszi figyelembe vásárláskor, hanem a minőség és a gyártó cég társadalmi felelősségvállalása is fontos számára. Épp ezért a marketing szakmának figyelnie kell arra, hogy ne csak egy terméket akarjanak eladni, hanem egy márka világát építsék fel, hogy élményt és érzelmeket nyújtsanak a vásárlóknak. Ahogy Jean-Christope Bonis fogalmazott: Giving customers a universe.

„Hivatásos világutazó vagyok, azt hiszem, ennél menőbb titulusa senkinek nincs.”


_DSC2018.jpgGyémánt Balázs, a BKF végzett hallgatója, a Világ Második Legjobb Állásának tulajdonosa. Az elmúlt 1 évben az volt a feladata, hogy a Tensi Holidays által szervezett utak keretében körbeutazza a világot és beszámoljon az élményeiről. Ennek, és korábbi szakmai tapasztalatainak köszönhetően pontosan tudja azt, hogy mi teszi a jó blogot és hogy miben rejlik azok marketingkommunikációs ereje. Elmondta, a blogok azért játszanak fontos szerepet egy márka kommunikációjában, mert rajtuk keresztül sokkal közvetlenebbül lehet megszólítani a célközönséget. Előadása végén felvázolta azokat a tényezőket, amik egy blogot jó bloggá tesznek. Ilyenek az érdekesség, a közvetlenség, a hitelesség, a rendszeresség és hogy valami újat nyújtson, hogy kitűnjön a tömegből.

Az eseményt a WeLoveBudapest bemutatkozása zárta. A WeLoveBudapest egy honlap, melyet szerkesztői olyan weblapnak álmodtak meg, ami számot ad mindenről, ami Budapesten történik, és amiről minden itt élőnek, látogatónak vagy éppen kíváncsiskodónak tudnia kell. A honlap túlmutat a hagyományos, száraz útikönyv leírásokon és turisztikai portálokon, sokkal inkább őszintén, leplezetlenül fejti ki véleményét a várossal kapcsolatban. A szerkesztőség szeretne felületet adni a véleményvezéreknek, cikkíróknak és bloggereknek, hogy írják meg, ők hogyan látják Budapestet. További információk a www.welovebudapest.com–on vagy az info@welovebudapest.com–on.

Az előadásokról még több képet láthattok Facebook oldalunkon ha a lenti a képre kattintotok. A képeket Bakonyi Zsuzsa készítette.

_DSC2041.jpg

Patonai Kata írása

A bejegyzés trackback címe:

https://turizmusmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr74347866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása